Miért nem elég a legjobb játékosokat összeválogatni?

Más időtáv, más feladat

Egy klubedző ideális esetben hónapokon át dolgozhat ugyanazzal a kerettel. A játékosok rendszeresen gyakorolják a labdakihozatalokat, a letámadás kiváltó jeleit, a védekezési távolságokat és az átmenetek során követendő mozgásokat.

A közös játék idővel olyan automatizmusokat alakíthat ki, amelyekhez a futballistáknak egyre kevesebbet kell tudatosan igazodniuk.

A válogatott edzőjének sokszor ennek csak a töredéke áll rendelkezésére. A játékosok egy része olyan klubban szerepel, amely magasan támadja le az ellenfelet, mások mélyebb védekezésből indulnak ki, megint mások labdabirtoklásra építő rendszerben futballoznak. Amikor megérkeznek a válogatotthoz, nem üres lapot hoznak magukkal: korábban megtanult mozgásokat, beidegződéseket és szerepfelfogásokat kell összehangolniuk.

A szövetségi kapitány feladata ezért nem egyszerűen egy új játékrendszer megalkotása. Olyan közös nyelvet kell kialakítania, amelyet a játékosok kevés edzés után is képesek használni.

A legjobb játékos nem mindig a legjobb választás

A keret összeállításakor könnyű az egyéni teljesítményeket egymás mellé rendezni. A klubjában kiemelkedő támadó, a nemzetközi szinten tapasztalt középpályás és a megbízható védő együtt papíron erős csapatot alkothat. A pályán azonban nem elegendő, ha mindenki a saját erősségeit hozza: ezeknek egymást is segíteniük kell.

Egy támadó például lehet rendkívül hatékony olyan rendszerben, amelyben a szélsők rendszeresen mögé kerülnek, a középpályások pedig pontosan időzített passzokkal keresik a mélységi mozgásait.

Ha a válogatottban ezek a kapcsolatok nem működnek, ugyanaz a játékos elszigetelődhet. 

Nem feltétlenül azért, mert rosszabb futballista lett, hanem mert a környezete nem teremti meg számára azokat a feltételeket, amelyek között a klubjában eredményes.

Ugyanez igaz a középpályásokra is. Egy labdabirtoklásra építő csapatban meghatározó irányító a válogatottban kevésbé érvényesülhet, ha az együttes közvetlenebb futballt játszik, és a második labdák megszerzésére, a párharcokra vagy a gyors átmenetekre helyezi a hangsúlyt.

A játékos minősége nem változik meg egyik hétről a másikra, a feladat viszont igen.

A keretépítés egyik legfontosabb kérdése ezért nem az, hogy ki a legjobb egy adott poszton, hanem az, hogy az adott futballista milyen kapcsolatokat képes kialakítani a körülötte szereplőkkel.

Nem kell lemásolni a klubfutballt

Ebből nem következik, hogy a válogatottnak valamelyik játékos klubjának rendszerét kellene átvennie. Éppen ellenkezőleg: a klubmodell egyszerű lemásolása könnyen zsákutcába vezethet, hiszen a válogatott nem feltétlenül rendelkezik az adott játékstílushoz szükséges valamennyi profillal, és a gyakorlásra jutó idő is korlátozott.

A kapitánynak ezért különbséget kell tennie aközött, ami egy rendszer látványos eleme, és aközött, ami a működéséhez valóban nélkülözhetetlen. Egy agresszív letámadás például nem pusztán abból áll, hogy a csatárok nagy intenzitással futnak az ellenfél védőire. A középpályásoknak le kell zárniuk a továbbjátszás lehetőségeit, a védelemnek fel kell lépnie mögöttük, a csapatnak pedig fel kell készülnie arra, mi történik, ha az ellenfél kijátssza az első nyomást.

Ha ezek az összefüggések nem állnak össze, a letámadás könnyen elszigetelt futások sorozatává válik. A válogatott edzőjének tehát nem feltétlenül egy klub teljes taktikai repertoárját kell megvalósítania, hanem ki kell választania azokat az elveket, amelyek rövid idő alatt is begyakorolhatók, és amelyekhez a rendelkezésére álló játékosok megfelelő adottságokkal bírnak.

A jó válogatott futball ebből a szempontból nem feltétlenül a legbonyolultabb.

Sokkal inkább olyan világos szabályokra épül, amelyek alapján a játékosok hasonló helyzetekben hasonló döntéseket hozhatnak.

A kompromisszum nem feltétlenül gyengeség

A válogatott futballban gyakran kompromisszumot kell kötni az ideális taktikai elképzelés és a ténylegesen rendelkezésre álló játékosok között. Ez elsőre engedménynek tűnhet, pedig a jó kompromisszum nem a szakmai igényesség feladása. Inkább annak felismerése, hogy

a működő rendszer értékesebb lehet a papíron tökéletes, de begyakorolhatatlan elképzelésnél.

Egy csapatnak nem kell minden mérkőzésen minden játékelemben uralnia az ellenfelét. Elég lehet, ha tudja, mikor érdemes nyomást gyakorolnia, mely területeket kell védenie, hogyan juthat el a támadóharmadig, és mit tesz labdavesztés után. A következetesség ebben a közegben különösen fontos:

a játékosoknak nem feltétlenül sok utasításra van szükségük, hanem olyan egyértelmű kapaszkodókra, amelyekhez a mérkőzés változó helyzeteiben is visszatérhetnek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a válogatott futballnak szükségszerűen egyszerűnek vagy konzervatívnak kell lennie, de az esetek többségében jól látjuk, 10/9 alkalommal tornákon is az egyszerűség, a letisztultság, a már-már posztokból kiinduló futball vezet sikerre. A kérdés az, hogy a taktikai összetettségből mennyi váltható valódi pályateljesítményre a rendelkezésre álló idő alatt…

Csapatot építeni, nem névsort összeállítani

Nos, ez rengeteg ideig a magyar válogatott betegsége volt, mármint, a névsorépítés a csapatépítés helyett. 

A válogatott futball sajátossága, hogy a szövetségi kapitány ritkán alakíthatja szabadon a játékosanyagot. Nem igazolhat olyan futballistát, aki tökéletesen illeszkedik a rendszeréhez, és nem tud hónapokon át dolgozni ugyanazzal a kezdőcsapattal. A rendelkezésére álló adottságokból kell közös működést kialakítania.

Éppen ezért a válogatott sikerességének megítélésekor nem elég a keret névsorát vizsgálni,

és az egyéni teljesítményeket sem lehet egymástól függetlenül értékelni. A valódi kérdés az, hogy a játékosok képességei miként egészítik ki egymást, mennyire világosak a közös feladatok, és a csapat képes-e a saját erősségeit következetesen érvényesíteni.

A futballban ugyanis a minőség nem csupán az egyéni képességek összessége.

Az is minőség, ha egy csapat tudja, mit akar játszani, és a játékosai képesek egymás szándékait felismerve cselekedni.

Talán ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy kik a válogatott legjobb futballistái, hanem az, hogy milyen csapatot lehet építeni belőlük.

Borítókép: Getty