A Chelsea legádázabb ellenfele a Chelsea
Miután kedden este sorozatban ötödször is kikapott a Chelsea a Premier League-ben (a Brighton & Hove Albion otthonában, tükörsimán 3–0-ra), másnap azonnali hatállyal menesztették Liam Rosenior vezetőedzőt. Három és fél hónappal azután, hogy januárban hat és fél éves szerződést kötöttek vele. Persze egyetlen pillanatig sem gondolta senki, hogy akárcsak a kontraktusa időtartamának harmadát kitöltheti a 41 éves angol tréner, de hogy a szezon végéig sem húzza ki, azzal azért kevesen számoltak.
De hát, lejjebb mindig van. És a Chelsea vezetősége sportot űz abból, hogy ezt újabb és újabb baklövésekkel igazolja is. Félreértés ne essék: Rosenior menesztése teljesen érhető, csak hát ki sem kellett volna nevezni. A kékek a legutóbbi öt bajnokijukat egyaránt szerzett gól nélkül veszítették el, ezzel egy 114 éve nem látott negatív szériát sikerült reprodukálniuk. Közvetlenül előtte a Paris Saint-Germain 8–2-es összesítéssel ütötte ki a csapatot a Bajnokok Ligájából, egy ilyen vereségcsomagot egyetlen topklub sem engedhet meg az edzőjének büntetlenül. De vajon topklub-e még a Chelsea? Egyáltalán történhet ilyen egy topklubbal? Aligha.
És itt nem arra gondolunk, ami a pályán történt, mert az csak törvényszerű következménye annak, amit az inkompetens klubvezetőség művel a BlueCo-éra kezdete óta. Ki lehet kapni (kétszer is) a BL-címvédőtől – a világ egyik legjobb csapatától – a 16 között, és el lehet bukni sorozatban akár öt PL-meccset is, de nem így, és nem a Chelsea-nek.
Ahogy korábban is írtuk, a londoniak 2022 óta rendre érthetetlenül tették lapátra az egyébként szakmailag kiváló edzőiket. A Roman Abramovics elűzése utáni őskáoszt követően szinte azonnal menesztették a BL-győztes Thomas Tuchelt, majd fél évvel később Graham Pottert is. Utóbbit 2023 nyarán valóban el kellett volna küldeni, ehelyett azonban már áprilisban útilaput kötöttek a talpára, és inkább másodszor is ráégették a kispadra a klublegenda Frank Lampardot. A 2023–2024-es szezonban a csapatot feltámasztó Mauricio Pochettino kirúgását sem lehetett hova tenni, ahogy a tavaly Konferencia-ligát és klubvilágbajnokságot nyerő, és a BL-t érő negyedik helyen végző Enzo Maresca kiebrudalását sem.
De a képtelenséget is lehet fokozni, Behdad Eghbaliéknak ez remekül megy. Rosenior tulajdonképpen egy házon belüli megoldás volt, hiszen a fiókcsapat RC Strasbourg kispadjáról röptették át a Stamford Bridge-re, kicsit tán olcsóbb is volt, mint nevesebb elődjei, csak épp nem volt mögötte az égegyadta világon semmi, ami erre a békeidőben is óriási kihívásokat támasztó posztra predesztinálta volna. A francia bajnokság hetedik helye egyszerűen nem lehet érvényes ajánlólevél, és ha még hozzátesszük, hogy ezt a Ligue 1 hetedik legértékesebb keretével (a tavalyi szezon elején és a végén is ez volt a Transfermarkt becslése) sikerült elérnie, könnyen belátható, hogy még holmi romantikus felülteljesítésről sem beszélhettünk a Rajna-parti kalandja kapcsán.
Noha a kezdet biztató volt, Rosenior tiszavirág életű regnálása csúfos véget ért. Ugyan az angol behúzta az utolsó két meccset a BL-alapszakaszban és az első öt bajnokijából négyet megnyert (egy döntetlen mellett), de igazán komoly ellenfél addig nem is került a Chelsea útjába a PL-ben. Nem úgy a ligakupa elődöntőjében, ahol az Arsenal oda-vissza verte. Ezt követően azonban már csak egy Burnley elleni hazai döntetlenre és az Aston Villával szembeni idegenbeli győzelemre futotta a bajnokságban. A zsinórban öt zakót (és a BL KO-t) némileg árnyalta az FA-kupa szereplés, csakhogy a The Blues egyetlen PL-csapattal sem került szembe az elődöntőig vezető útja során. A másodosztályú Charlton Athletic, Hull City, Wrexham trió után a legjobb nyolc között a harmadosztályból épp kipottyanó Port Vale-t ütötte ki, és a Leeds United vár rá a fináléba jutásért vasárnap a Wembley-ben (a másik ágon a Manchester City és a Southampton vív meg egymással).
Rosenior 23 mérkőzésen dirigálta a londoniakat, 11 győzelem, két döntetlen és tíz vereség áll a neve mellett. A bajnokságban 5–2–6 a mérlege, 1,31-es pontátlaggal – ezt a 21. században csak Potter múlta alul a Chelsea kispadján, 1,27-tel. Ennél nagyobbat csak akkor bukhatott volna, ha az FA-kupában is felsül. A helyzet kétségkívül tarthatatlanná vált, már a március közepéig biztosnak tűnő nemzetközi szereplés forgott veszélyben.
A Chelsea jelenleg nyolcadik a bajnokságban, hét ponttal a még BL-indulást érő ötödik helyezett Liverpool mögött. De míg a londoniak már csak négyszer lépnek pályára, a mezőny java (köztük a tabella első öt csapata) eggyel többször. A hatodik Brighton (El-főtábla) kettő, míg a hetedik (Kl-selejtező) Bournemouth egy ponttal előzi a Chelsea-t, de még a 12. Fulham is csak három egységgel van lemaradva tőle. Ahhoz, hogy a klub semmikép se maradjon le Európáról, vagy meg kell nyernie az FA-kupát, vagy abban bíznia, hogy azt a már biztosan BL-résztvevő Manchester City nyeri, mert akkor az ottani Európa-liga kvóta a bajnoki hetedikre száll, és a nyolcadik helyezett indulhat a Konferencia-ligában. Hátrébb tehát nem csúszhat a Chelsea, és nem lesznek könnyű meccsei: Nottingham Forest (otthon), Liverpool (idegenben), Tottenham Hotspur (o), Sunderland (i). A Forest a kiesés elől menekül, a Poolnak a BL-helyét kell bebiztosítania, a Spurs az életéért küzd (kieső helyen áll), a Sunderland pedig szintén Európáért hajt. Calum McFarlane eddigi másodedzőre vár a feladat, hogy valahogy nemzetközi kupaindulást érő helyig vezesse a The Bluest.
Ami szinte biztos, hogy nem a BL lesz, pedig Rosenior még az ötödik helyen vette át a csapatot. Persze az ő sorsa előre meg volt írva, januárban csupán annyi volt a kérdés, hogy kisesszé, novella, esetleg kisregény lesz belőle – és hogy mennyire lesz drámai a vége. Végül egy közepes terjedelmű novella kerekedett a Stamford Bridge-i történetéből, szégyenteljes befejezéssel.
Rosenior egy szimpatikus, joviális ember, de nem olyan karakterű és formátumú edző, akiről egyáltalán felmerülhetett volna, hogy alkalmas a feladatra. Éppen ezért lett az őt régen és jól ismerő BlueCo vezérkar legnagyobb személyes kudarca. Jóllehet a Chelsea pályán mutatott problémáiért (fegyelmezetlenségek, egyéni hibák, önbizalomvesztés) nem kizárólag ő volt a felelős, de nem is tudta felszámolni azokat. A támadójáték akadozása és a védelem sebezhetősége miatt a csapat szabadesésbe kezdett, és erre a fiatal angol trénernek nem volt semmilyen érvényes válasza.
A Strasbourg kispadján töltött időszakban mutatott legnagyobb erénye az volt, hogy könnyedén szót értett a fiatal játékosokkal, a PL és a Chelsea azonban egy egészen más kávéház. Az angol szakember motivációs beszédei, fesztelen, sokszor megfontolatlan és amatőr jellegű nyilatkozatai és bohókás életfilozófiája gyorsan vicc tárgyává tette a közösségi médiában, és az eredmények elmaradásával azonnal népszerűtlenné vált a szurkolók körében is. A sosem volt tekintélye kezdett zuhanórepülésbe…
A BlueCo kudarcba fúlt hazárdjátékát követően mindössze egy hónapjuk maradt, hogy mentsék, ami még menthető ebben a szezonban: vagyis, hogy az elmaradt szintlépés helyett legalább a totális összeomlást elkerüljék. De Rosenior távozása önmagában nem old meg semmit. Az ő bukása csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a BlueCo hosszú távú stratégiája köszönőviszonyban sincs a klub működtetésének botrányos gyakorlatával, és a modern, professzionális labdarúgásban való érvényesüléshez elengedhetetlen normatívákkal.
Gary Neville, a Sky Sports szakértője, a Manchester United korábbi játékosa is kíméletlen kritikát fogalmazott meg a klub működésével kapcsolatban: „Ezek a hat-nyolc évre kötött szerződések egyszerűen nevetségesek, akár menedzserről, akár játékosról legyen szó. A tulajoknak lövésük sincs arról, mit csinálnak. Borzasztó nagy hibákat követtek el. Többször beszéltem arról, milyen kihívások állnak előttük, de egyszerűen azt sem tudják, milyen rendezvényen vannak – ezt nem tudom felfogni. A futballban azt kapod, amit megérdemelsz, és ez rájuk vet rossz fényt, nem az edzőre, akit, valljuk meg, ki sem kellett volna nevezni. De ha a Chelsea állást kínál, azt nyilván nem utasítod vissza. Tisztában vagyok vele, Rosenior számára miért volt csábító a kispad. Neki most folytatnia kell az edzői pályafutását, s ami történt, mihamarabb el kell felejtenie. Ennél a klubnál egyszerűen pocsék döntéseket hoznak.”
Ráadásul a jövő nem pusztán szakmailag tűnik kilátástannak, a Chelsea felett pénzügyi értelemben is ott lebeg Damoklész kardja. A klub költségvetése és bérterhei a rendszeres BL-szerepléshez vannak igazítva, de ha az megint elmarad (négy év alatt harmadszor is), a következő idényben komoly bajba kerülhetnek a Premier League szigorú pénzügyi és fenntarthatósági szabályzata (PSR) miatt.
A klubvilágbajnokságért járó nagyjából 67 millió fontos pénzdíj ugyanis nem fog megismétlődni a 2026–2027-es idényben, ahogy az európai kupaszereplésből származó mintegy 80 millió font sem, legfeljebb annak a töredéke, ha legalább az Európa-liga-kvalifikáció összejön.
A Chelsea a világ labdarúgásának egyik legnagyobb költségalapját építette fel anélkül, hogy ezzel egyenesen arányos, garantált bevételi forrásai lennének. A játékoseladások ugyan jelentős bevételt generáltak, de a profit elenyésző volt ebben a szezonban. A klubnak mindenképpen radikálisan csökkentenie kell a gigantikus működési veszteségeit, különben azt kockáztatja, hogy kizárják az európai kupasorozatokból.
A Chelsea pénzügyi helyzete a PSR, valamint az UEFA még annál is szigorúbb előírásai miatt vált kritikussá. A bajnoki szabályok értelmében egy klub hároméves ciklus alatt maximum 105 millió font veszteséget könyvelhet el, ám a Chelsea a 2024–2025-ös idényre vonatkozóan megdöbbentő, 262 millió fontos adózás előtti veszteséget jelentett. Ezt a szakadékot a vezetőség eddig kreatív, házon belüli ügyletekkel igyekezett áthidalni: a szállodák és a női csapat eladása a tulajdonosi kör (BlueCo) részére papíron közel 200 millió fontos profitot generált, amivel a hazai szövetség elvárásainak még megfelelt, de az UEFA-nál már nem.
Az európai szövetség ugyanis nem ismeri el az ilyen típusú eszközátcsoportosításokat bevételként, ezért már korábban kiszabott egy 31 millió eurós bírságot, és további 60 millió euró megfizettetésével fenyeget. A helyzetet tovább nehezíti a 2026–2027-es szezontól életbe lépő új szabályozás, a Squad Cost Ratio (SCR). Ez a rendszer a bevételek arányában maximalizálja a keretre fordítható összeget (fizetések, ügynöki díjak és amortizáció): a Chelsea-nek ezt 85 százalékon kellene tartania. Jelenleg azonban a kékeké a futballvilág egyik legmagasabb bérköltsége, a könyvelésben mutatott tényleges profit pedig elenyésző. Rosenior menesztése sem lesz olcsó mulatság. Bár szerdán még 24 millió fontos végkielégítésről írtak az angol lapok, vélhetően volt a szerződésében valami titkos záradék, ami védte a klubot, így lehet, hogy négy-öt millióval megússza.
A BlueCo vezérkar megújulásról és feltámadásról álmodozott, de a szakmai önmegsemmisítés útjára lépett. Todd Boehly és Eghbali a sötétben tapogatózva keresik a kiutat abból a labirintusból, amit kijárat nélkül építettek saját maguknak. London kék felén már rég nem az ellenfelek jelentik a legnagyobb veszélyt: a Chelsea jelenleg egy olyan süllyedő luxusjacht, amelynek a kapitánya és az első tisztje is azzal vannak elfoglalva, hogy milyen színűre fessék át hatodjára is a már félig alámerült hajókorlátot. Ha nem térnek sürgősen észhez, a Bajnokok Ligája himnusza helyett a pénzügyi felügyelet szirénája lesz az egyetlen dallam, ami felcsendül még a Stamford Bridge-en.
Borítókép: AI
Szerző
Gallwitz Gábor
Gallwitz Gábor
Kapcsolódó cikkek
Tessék, csak tessék, eldobható edzőt méregdrágán vegyenek!
Január első két hetében három topklub is kirúgta az edzőjét: a Chelsea Enzo Maresca, a Manchester United Rubén Amorim, míg a Real Madrid Xabi Alonso munkáját „köszönte meg”. Persze ha egy futballklub vezetősége elégedetlen az eredményekkel, vagy a csapat játékával (a kettő nem feltétlenül függ össze), akkor ez többnyire így szokott lenni, a legtöbb edzőváltás hírére már fel sem kapjuk a fejünket, sőt, gyakorta azon lepődünk meg, ha az adott mester a helyén maradhat. Ez az újévi „kirúgós” hullám is talán csak egymást felerősítve volt képes megdöbbenést kiváltani, pedig külön-külön is abszurd valamennyi eset – miközben iszonyatos pénzek égtek el a semmibe.
Chelsea vagy nem Chelsea? Ez itt a kérdés!
45 hónap, 1,6 milliárd euró csak játékosigazolásra, öt menesztett edző, két trófea. Ez a BlueCo-éra eddigi mérlege a Chelsea-nél – a Premier League harmadik, a világ ötödik legértékesebb keretével. Az már a Chelsea-groteszk része, hogy a két nagy győzelem, a Konferencia-liga és a klubvilágbajnoki cím, valamint a Todd Boehly regnálása alatt elért legjobb bajnoki helyezés után fél évvel lapátra tették Enzo Marescát, gyakorlatilag teljesen alaptalanul. Pedig már majdnem elhittük, hogy valami elindult a klubnál, hogy végre le vannak fektetve az alapok, hogy az elmúlt évek káosza után valahára termőre fordul a projekt. De úgy nehéz építeni a jövőt, ha azt sem tudjuk, hogy mit várunk tőle.